Epres-rebarbarás fagylalt


Szombat reggel kimentünk a piacra, mert elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is szerzek valahol rebarbarát. A nagyobb zöldséges standokon nem árulnak, ők ajánlották, hogy nézzem meg a néniknél. Láttam több helyen is, de én nagyon szép rózsaszín rebarbarát szerettem volna. Az első helyen csak zöld szárú volt... a második helyen már kicsit rózsaszínes volt a szárak töve... a harmadiknál... hát ez sem volt totál rózsaszín, viszont nagyon szép az igen. Vettem 3 szálat (azóta bánom, hogy nem a dupláját) és azért csak ennyit, mert még sosem találkoztam rebarbarával, így volt bennem egy kis félsz is ... Nagyon kellemes csalódás ez a "gyümölcs", rettentően finom fagylaltot készítettem belőle. Régebben láttam többször is eper-rebarbara ízesítésű joghurtokat a boltok polcain. Fogalmam sem volt, hogy milyen az, és mint "jó" gyerek inkább meg sem kóstoltam. Viszont azóta is furdalta a kíváncsiság az oldalam, és ezért választottam ezt a párosítást tegnap és meg kell mondjam, nem csalódtunk. Pillanat alatt bekanalaztuk az egészet.
Hozzávalók:
10-12 szem szép eper, 3 szál rebarbara (most már inkább 6-ot tennék bele), 4 dl tejszín, 0,5 vaníliarúd és a kikapart közepe, késhegynyi fahéj, cukor ízlés szerint (nádcukrot használtam)
Elkészítés:
A rebarbarát megpucolom (mint a szárzellert, azaz lehúzogatom az erősebb külső szálait), feldarabolom. Kevés vizen, ízlés szerinti mennyiségű cukorral, a fahéjjal, a vanília kikapart belsejével és a rúddal magával felrakom párolódni. Kb. 10 perc alatt teljesen szétfő. Ekkor botmixerrel pürésítem, majd hagyom kihűlni. Közben az epreket megmosom, leszedem a zöld levélkéjüket és szintén összeturmixolom a botmixerrel. Miután a rebarbara püré kihűlt, összekeverem az eperrel. Hozzáadom a tejszínt, jól elkeverem az egészet. A mélyhűtőbe teszem, negyedóránként megkevergetem.
Az ostyakehely receptjét Giorgo Locatelli, Tiszta Itália c. műsorában láttam (azóta már a Nők Lapja Konyhában is). Ezt készítettem a fagylalthoz.
Hozzávalók:
50 g cukor, 50 g liszt, 50 g vaj, 1 tojás fehérje (ez is 50 g kb.)
Elkészítés:
A sütőt előmelegítem 170°-ra. A cukrot, a lisztet és a tojás fehérjét csomómentesre kikeverem. A vajat felolvasztom, majd ezt is hozzáadom a tojásos keverékhez és szépen elkeverem vele úgy, hogy a tészta teljesen egynemű legyen. Sütőpapírral kibélelt tepsire, teáskanálnyi halmokat rakok, amiket nagyon vékonyan, kör alakúra formázok. Berakom a sütőbe, 7-8 perc alatt el is készül. Még forrón kell formázni, mert amint hűlni kezd már törik is. A kehely formát úgy készítettem, hogy két pohár közé préseltem a tésztát. Készíthetünk belőle akár tölcsért is. A kelyhekbe gombócoztam a fagyit, eperrel és citromfűvel díszítettem.

Megjegyzések

  1. Hmm nagyon guszta!! :) Nem csodálom, hogy pillanatok alatt elfogyott... én sosem találok rebarbarát, azt sem tudom, hogy néz ki... Na majd megyek és felkutatom! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése